A lakodalom a szatmári faluban a legnagyobb közösségi esemény volt, és bár a hetvenes évekre a művelődési házba költözött, a szertartás menete sokáig őrizte a régi rendet. Tizenegy lakodalmon vettem részt gyűjtőként Tiszakóródon és Kölcsén: az első 1982-ben, az utolsó 2001-ben volt. Mindegyikről kézírásos jegyzetet és hangfelvételt készítettem.
A hívogatás
A lakodalom előtti héten a vőfély és egy legénytárs házról házra járt, kezükben szalagos bottal. Kölcsén 1982-ben még a teljes hívogató verset mondták, tizennégy sorban, amelynek első két sora így hangzott: „Szerencsés jó napot adjon az Úristen, / Nem üres kézzel, hanem hírrel jöttem.” 1995-ben ugyanebben a faluban már csak a négysoros rövidített változat élt, 2001-ben pedig a hívogatást nyomtatott meghívó váltotta fel, a vőfély botja azonban még mindig ott állt a kapuban.
A vőfélyversek
A vőfélyversek gerince a vacsora tálalása: a levesre, a húsra, a káposztára és a kalácsra külön vers járt. A tiszakóródi vőfély, Barta Miklós, 1986-ban még negyven percen át mondta a verseket, egy 1912-ben nyomtatott vőfélykönyvből tanult szöveget saját betoldásokkal. Halála után a szerepet unokaöccse vette át, aki a verseket már füzetből olvasta, és a felét elhagyta. A 2001-es lakodalmon a vőfély helyét ceremóniamester foglalta el, a versek helyét pedig zenés játékok.
A jegyzeteimből világosan látszik, hogy nem a szokás halt ki, hanem a szerepe változott meg: a vőfélyvers eredetileg a közösség rendjét, az ülésrendet és az ételek sorrendjét szabályozta, később mulattató betétté vált, végül elmaradt, amikor a szabályozó feladatot a vendéglős és a menükártya átvette.
Források és irodalom
- Bakó Ferenc: Palócföldi lakodalom. Budapest, Gondolat, 1987.
- Györgyi Erzsébet (szerk.): Lakodalmi szokások. Budapest, Planétás, 2001.
- Saját gyűjtés: SZ-01–SZ-11. lakodalmi jegyzőkönyvek és a H-140–H-171. hangfelvételek, 1982–2001.