Márton harminc évig tanított földrajzot, és minden nyáron a Káli-medencébe hozta a családot. Amikor 1998-ban eladó lett a présház a Tóti-hegy alján, nem borászatot akart, hanem egy darab bazaltot.
Az első ültetés olaszrizling volt, mert a szomszédok szerint az terem meg mindenhol. Öt év múlva jött az első saját palack, ezernyolcszáz darab, kézzel ragasztott címkével. Aztán 2007-ben a kéknyelű, amikor a fajta az egész országban alig harminc hektáron élt; sokan legyintettek, de a Kőhát keleti oldala pont azt adta, amit ez a makacs, savas szőlő kér.
Anna 2011-ben jött haza, három külföldi szüret és egy borászdiploma után. Ő hozta a nagy hordókat, a spontán erjesztést és azt a szokást, hogy egy bort addig nem palackozunk, amíg nem tudjuk, miért pont olyan. Bence a vendégházat és a konyhát vitte 2018-tól: a présházból szobák lettek, a pincéből hosszú asztal.
2021 óta organikusan művelünk. A sorközökben fű, tavasszal juhok, gyomirtó nincs. Nem mert divat, hanem mert a bazaltnak nincs szüksége segítségre, csak arra, hogy ne rontsuk el.