A Kő-patak esése Kővölgy alatt olyan kedvező, hogy már a 18. század közepén malmot építettek rá: az első biztos adat 1758-ból való, amikor a földesúr „a kővölgyi malom árendáját” tizenkét forintban állapította meg. A malom a falu alsó végén, a mai Malom utca végében állt, ahol a patakot egy felső zsilippel vezették a malomárokba. A gát maradványai és az árok nyomvonala ma is látható, a gyűjtemény 2019-ben mérte fel és rajzolta le őket.
A malmot a 19. század nagy részében a Klein család bérelte, majd 1893-ban Szalai Mihály vásárolta meg. Az adásvételi szerződés – amelynek másolata a gyűjteményben van – két kőpárt, egy „fölülcsapó kereket” és egy lakóházat sorol fel. A malomépület legrégebbi ma is meglévő eleme az 1862-es évszámmal faragott mestergerenda: ezt Szalai Ferenc, az utolsó molnár unokája adta át a gyűjteménynek 2019-ben, és azóta a kiállítás középpontjában áll.
A malom 1949-ig őrölt. Az államosítás után a köveket elszállították, az épületet raktárnak használták, majd 1971-ben lebontották. A gyűjtemény hangtárában őrzött visszaemlékezés részletesen leírja az utolsó őrlési napokat, a vámszedés rendjét és a molnárcsalád mindennapjait. A tanulmány ezek alapján, valamint a fennmaradt számlák és a vízikönyvi bejegyzések másolatai nyomán rekonstruálja a malom működését.
A malomtörténet tanulságos példája annak, hogyan lehet egy elpusztult épületet „újraépíteni” szóbeli források, tárgyak és iratok együtteséből. A gyűjtemény 2019-es kiállítása ezt az újraépítést mutatta be; az ott készült makett ma is látható.