A mai falu a Kő-patak két partján, a Zirc felé vezető út mentén húzódik. A középkori település azonban nem itt állt, hanem mintegy hatszáz méterrel feljebb, a Kőhát déli lábánál, ahol a szántóföldeken 1997 óta minden tavasszal cserepeket forgat ki az eke. A tizennégy terepbejárás során összegyűjtött anyag döntő része 13–15. századi fazekasáru: szürke, kaviccsal soványított fazekak peremtöredékei, két bográcsperem és egy zöldmázas kályhacsempe darabja. Ezek a gyűjtemény régészeti vitrinjében láthatók, pontos lelőhelyrajzzal.
A templom kérdése nehezebb. A mai Szent Márton-templom 1786-ban épült, de az építési elszámolás „a régi szentegyház falainak lebontásáról” is szól, tehát volt elődje. 2003-ban, a szentély külső vakolatának javításakor egy elfalazott, csúcsíves ablak keretköve került elő a déli falban: ez arra utal, hogy a barokk templom legalább részben a középkori falakra épült, vagyis a középkori templom itt, és nem a Kőhát alatti falurészben állt. A falu tehát a templom körül, két magból nőhetett össze a 15. század folyamán.
A leletek és a régi dűlőnevek – Faluhely, Pusztatemplom, Kápolna-domb – egybehangzóan jelölik ki a régi település helyét. A Pusztatemplom nevű dűlőben azonban eddig egyetlen faragott követ sem találtunk, ezért ott inkább egy kisebb kápolnát vagy temetőt sejtek. Ásatás nem volt, és a gyűjtemény nem is vállalkozhat rá; a terepbejárási naplókat és a leletanyagot azonban bármely kutató megtekintheti.